Szabó Marianne

Szabó Marianne: Curriculum vitae

Elmondanám, hogyan is lettem iparművész. Elég mafla lány voltam, semmilyen elképzelésem nem volt a jövőmről, de mivel apám építészmérnök volt és nagyon szerettem őt, – úgy gondoltam, leszek én is mérnök, talán nem gépész, de építész – így jelentkeztem a Műegyetemre. Sajnos matekból és fizikából igen gyenge voltam, ezért nem vettek fel – viszont az akkori praktikus szemléletnek megfelelően „átirányítottak" jogásznak, mert oda nem jelentkeztek elegen. – Na, ezt az egyet határozottan tudtam, hogy nem nekem való a dolog és tanácstalanul bóklásztam az életemben, – míg egyszer csak egy rövid kis újsághírben azt olvastam, hogy az Iparművészeti Főiskolán befejeződtek a felvételik. Életemben nem hallottam addig, hogy ilyen iskola is van. (Azt, hogy állandóan rajzoltam, a szüleim csak azzal kommentálták, hogy „ügyes keze van a gyereknek".) Elmentem az Üllői útra és elképedve láttam, hogy miket is tanítanak ott: textil, szövött-nyomott anyag, gobelin, kerámia, jelmez, díszlet – tehát, hogy ezek is SZAKMÁK! Be is mentem az irodába, és mondtam, hogy ide szeretnék jönni, persze elmagyarázták, hogy már késő. Nem tudom, hogy volt bátorságom és erőm, de addig kunyeráltam, amíg azt mondták, hogy na jó, hozzak be rajzokat. – Miket is rajzol egy gimnazista lány… divatrajzok, balettáncosok, tündérek, madarak… és Uramisten, felvettek!!!

Az ötvenes évek főiskolája magán viselte a szocializmus minden jellemzőjét, korabeli hátrányokkal: marxizmus-leninizmus, orosz nyelv, zakatolás a folyosókon, gyűlések ütemes tapssal – mégis jó emlékem az az öt év. Nagyon jó tanáraink voltak! Rajz-festésből Szervánszky Jenő, Jets György. Tervezésből Molnár Béla, Rozs Endre. Művészettörténetből maga László Gyula, Csemegi József … Amúgy textilt csak mint méterárut, darabárut műveltük. De rajzolni lehetett!

A Főiskola elvégzése után egy lehetőség volt: textilgyárban dolgozni tervezőként, de ez nem volt nagyon ígéretes, mivel a gyárak főleg exportra dolgoztak, ún. „vorlage"-k után, vagyis külföldről mintákat küldtek, hogy na ilyent! Kinek van ehhez kedve? Maradt a szabad pálya, az ún. „szellemi szabadfoglalkozás" – ezt még a személyi igazolványba is beírták, hogy ha netán rendőrrel találkozik az ember, baj ne legyen. Otthon mindenki igyekezett úgymond megvalósítani önmagát – én nyomott és monotípiával készült falképekben – sablonokat lehetett csináltatni kisiparosokkal és a konyhaasztalok remekül szolgáltak nyomóasztalként. Később tudtam meg, hogy a világhírű finn Marimekko létrehozója, Armi Ratia asszony is otthon, konyhaasztalon kezdte – s lám mire vitte!

Hamarosan egy másik lehetőség is adódott egy bátor és ügyes kollégánk, Szuppán Irén teremtett egy ún. Textilstúdiót, itt főleg kézzel festett textileket gyártottunk. Én közben több műfajjal is próbálkoztam, hímzéssel, horgolással – ezt a gyerekeimnek is köszönhetem – mert érdekes módon nem jól tűrték, ha az asztalomhoz ültem tervezni, rajzolni – de ha egy sámlira ülve a gyerekszobában letelepedtem hímezve, vagy horgolva – semmi kifogásuk nem volt ellene. Így jöttek létre kisebb plasztikus textilkompozícióim, többféle technikával, filcből hímezve, horgolva – és egy teljesen más műfaj: fából készült dobozokban kis textilfigurák, ezeket neveztem ismeretlen rendeltetésű kultikus tárgyaknak, vagyis, – az ismeretlen vagy azonosítatlan repülő tárgyak, az UFÓ-k mintájára UKÓ-nak.

Különös, mozgalmas időszak volt ez, – a textiltervezésből „textilművészet" lett, több tiszteletreméltó és hiteles művészettörténész foglalkozott ezzel a folyamattal. Frank János „Eleven textil" című munkájában, Perneczky Géza Művészeti búvópatakok című tanulmánykötetében, – de többen is méltatták azt a váratlan, robbanásszerű változást, amelyet az akkori, fiatal textiles generáció véghezvitt. Ennek a periódusnak eredménye volt legjobb barátaimmal, Hübner Arankával és Szenes Zsuzsával (ő már odaát rajzol és fest…) közös kiállításunk a Műcsarnok kamaratermében 1959-ben, ami nagyon nagy esemény volt pályakezdő korszakunkban. Fontos esemény volt számomra, amikor megalakult a PRIZMA 13 művészcsoport Mezei Gábor kezdeményezésére és vezetésével – örömömre tagja lehettem, vagyis vagyok. Több évtized és húsz kiállítás után tevékenységét felfüggesztette, – de nem szűnt meg.

Első önálló kiállításom 1968-ban volt a Csók Galériában, és szintén abban az évben nyílt meg a Textil Falikép '68 című kiállítás az Ernst Múzeumban, amely átütő sikert hozott mindannyiunknak, akiket a textilművészet új hulláma sodort a közönség elé – és egyben a későbbi Szombathelyi Fal- és Tértextil Biennálék indítópontja lett.

Közben sok megtisztelő, nagyobb megbízást is kaptam, és itt el kell mondanom, hogy a szocialista rendszernek én egyetlen, de nagyon pozitív gesztusát ismertem, a „kétezreléket" – nevezetesen, hogy közösségi épületek bekerülési összegének két ezrelékét művészeti alkotásra kellett fordítani, ami emelte az épület szépségét és értékét. Belsőépítészektől és építészektől több nagyszerű munkát kaptam, szállodákba, vendéglőkbe, művelődési házakba – a 60-70-80-as években kb. 30 nagyobb munkám volt. Nem sorolom mindet – Halászbástya Étterem, sárospataki szálloda, tokaji szálloda, Kecskemét Aranyhomok, Hévíz Hotel Aqua, Balatonaliga, Mátrafüred, Balatonszemes, Minisztertanácsi Üdülő – ez egyébként 62 méter hosszú, plasztikus textilfríz volt – egy fotó sincs róla!

Nagy öröm volt számomra, hogy néha grafikai munkákat is kaptam. Ilyen volt Dobszay László Hangok világa – ez egy zenei tankönyvsorozat gyerekeknek, ennek köteteit kellett illusztrálnom. Az újvidéki Agapé Kiadó megbízására kis mesefüzeteket és adventi naptárakat is rajzoltam.

Második nagyobb önálló kiállításom 1974 őszén volt Székesfehérváron. Címe: Történet – témája egy élet, női élet – gyerekkortól a halálig ás azon túl embernagyságú figurák és hullámzó hátterük textilből + hímzés, horgolás, ami belefér. Erre a kiállításra kaptam a Munkácsy-díj III. fokozatát 1975-ben. Kiállításaim voltak még Sopronban, Dortmundban, Hannoverben, Amsterdamban, Tokajban, Budapesten, a Kassák Klubban…

Közben lassan érlelődött bennem egy gondolat, vagy érzés – nevezetesen, hogy szép-szép a plasztikus textil, de a teljesen térbeli, nagyobb figurákhoz talán nem illik, hogy puhák, mint egy párna… Hogyan is gyűrtem össze az első darab újságpapírt, míg egy torz kis angyal lett belőle, ma már nem tudom. De ezt követte a dilettáns kísérletezések sora – tapétaragasztóval, plextollal – a vonulat egyre erősebb lett, mígnem totálisan győzött, és annyi évtized után hűtlen lettem a textilhez és csak papírmaséval dolgoztam. Ez a műfaj kisebb-nagyobb bábukat, angyalokat, madarakat termett – nagyobb lélegzetű papírmunkám az egri Flóra-szállóba készült. Négy embernagyságú magyar és négy török figura volt ez – sajnos alig vannak róluk fotóim, pedig szerettem őket. Ráadásul nemrég tudtam meg, hogy a szálloda felújításakor eltűntek – mind a nyolcan és nem tudni hová.

[2016]

A Szombathelyi Képtár gyűjteményében levő Szabó Marianne művek az alábbi csoportos kiállításokon vettek részt

1989 Muraszombat, Kultúrcentrum, Textilbiennálék - Szombathely

1990 Eisenstadt, Museum Österreichischer Kultur: von Mini bis Maxi

1999 Csepreg Művelődési ház: Válogatás a textilgyűjtemény anyagából

2001 Szófia - Magyar Intézet

2003 Nyíregyháza Városi Galéria és Pál Gyula terem: Miniatűr textil

2005 Szombathely, MMIK: Minitextil-kiállítás

2007 Táplánszentkereszt Művészeti Óvoda: Minitextil-kiállítás

2008 Zalaegerszeg Hangverseny- és Kiállítóterem: Válogatás a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményének anyagából

2010 Gödöllő, GIM Ház: Minitextil-kiállítás

2013 Berlin - Magyar Nagykövetség: Válogatás a Képtár textilgyűjteményéből

2017 Szombathelyi Képtár: Apró Óriások - avagy a miniatűrművészet nagysága

2018 Szombathelyi Képtár: A textil szombathelyi útja 1970--2018

2018 Laa an der Thaya Kunsthaus (Ausztria): die Grösse der Miniatur and die Vielfalt der Textilkunst

Művésztelepen és szimpozionon való részvétel

Zsennyei művésztelepen több alkalommal

Mártélyi Művésztelep több alkalommal

Nagymarosi Művésztelep