Tóth Tibor Pál

Életrajz

Tóth Tibor Pál 1942. május 20-án született Nagykanizsán. 1960-ban tett gimnáziumi érettségi vizsgát, ezt követően vasesztergályosnak tanult, majd 1962/63-ban a Kőolajipari Gépgyárnál dolgozott esztergályosként Nagykanizsán ill. Budapesten. Többszöri próbálkozás után, 1963-ban nyert felvételt az Iparművészeti Főiskolára. Mesterei: Jánossy György, Jurcsik Károly, Németh István, Szrogh György és Vass Antal voltak. 1968-ban belsőépítő tervező művészi diplomát szerez, ezután szülővárosában, a Kanizsa Bútorgyárnál helyezkedik el a szériabútor-gyártás vezető tervezőjeként. Később a művészeti gyártásfejlesztési osztály vezetőjeként dolgozik. Munkássága 27 éven keresztül összefonódott a Kanizsa Bútorgyárral, ahol elsősorban nagyszériás, tömegigényeket kielégítő termékek készültek. A pályakezdés évei egybeestek a hetvenes évek bútoripari rekonstrukciójával, mely hozott ugyan egyfajta technológiai megújulást, de a hazai tervezőknek változatlanul meg kellett küzdeniük az érdekeltség hiányából fakadó rugalmatlan szemlélettel. A Kanizsa Bútorgyár részére számos ülőgarnitúrát, komplett lakószobát, szekrénysort, elemes bútorcsaládot tervezett – komoly szakmai sikerek mellett. A hetvenes évektől állandó és elismert résztvevője a bútoripari szakvásároknak és kiállításoknak. (Budapesti Nemzetközi Vásár többszörös díjazottja; Könnyűipai Minisztérium többszörös díjazottja) A nagyszériás bútorcsaládok tervezése mellett rendszeresen komoly egyedi megbízásokat is kapott. Szállodák, kórházak, irodaházak, üdülők, éttermek, vadászkastélyok belsőépítészeti tervezésével bízták meg. A rendszerváltás után pedig egyre több magánszemély tartozik megrendelői közé.

Bútortervező- belsőépítészeti munkássága mellett aktív résztvevője a művészeti közéletnek, tagja számos művészeti szervezetnek. Csupán a legfontosabbakat említve: 2002-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete belsőépítész választmány tagja, az iparművészeti tagozat vezetőségi tagja. 2005-től a Magyar Belsőépítészek Egyesületének (MABE) elnökhelyettese. Tagja továbbá több építészeti, kulturális és oktatással kapcsolatos szervezetnek. 2005-2010 között a Magyar Szabadalmi Hivatal Jogi Szakértői Testületének tagja.

1997-től a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében tanít, 2003-tól magántanári minőségben. Az általa oktatott szakmai területek felölelik a bútor formatervezést, komplett belsőépítészetet, bútor ergonómiát, design esztétikát, bútoripari technológiát és –anyagismeretet. A design számára csapatmunka, amit tervező és szakembergárda együtt képes sikerre vinni.

Az életrajzot öszeállította: Ernyei Gyula [2012]

Nem tudod elvonatkoztatni magadat attól, ahol élsz

Tóth Tibor Pállal beszélget Lelkes Péter

Az oktatás mindig meghatározza az ember egész pályáját. Visszatekintve az oktatás milyen módon volt hatással a munkásságodra?

Én 1963-tól 68-ig voltam hallgató az Iparművészeti Főiskolán. Az első két évben kifejezetten tárgytervezés volt, Németh István és Kimle Ede tanár urak tanították a bútoripari formatervezést. Aztán a harmadiktól ehhez csatlakozott az építészeti tervezés.

Akkor is formatervezésnek hívták a bútoripari tervezést?

Nem hiszem, hogy ez a szó annyira fontos lett volna. Inkább úgy fogalmaznék, hogy tárgytervezés, ami bizonyos értelemben a faipari kötöttségeken belül mozgott, vagyis széket, asztalt, zsámolyt, bölcsőt, kerti bútort és minden egyebet kellett tervezni. Hozzá megkaptuk az összes szerkezeti felépítésre vonatkozó tudnivalót. Ilyen volt az oktatás. Kötések, csapolások, faipari megmunkálások és minden egyéb. Persze a konkrét tárgyak megtervezésével párhuzamosan. Aztán a harmadévtől - ahogy említettem -bejött egy kemény építészeti tervezési struktúra, Szrogh György professzorunk vezette a tanszéket, azt tanította, hogy a nagyból le kell bontani a kicsit. Érezni kell a nagyot, tehát az építészeti volument, a térformálást, tehát a funkcionális térformálás, kubus formálás, épületmegformálás, a helyszínre való tervezés funkciójának a megtalálása, és annak minden egyéb összetevőjével, ami az építészeti tervezésben nagyon fontos. Harmadéves voltam, amikor terveznem kellett egy csónakházat a Római partra. Ez alapvetően építészeti kihívás volt. Férjen be 250 db hajó, ami egyrészt kajak, kenu stb., legyen hozzá szálláshely, közösségi tér, műhely, edzőterem, legyenek fürdőszobák, zuhanyozók, és az egész legyen egy kicsit üdülőjellegű. Amolyan egyesületi ház. A tájolása pedig legyen olyan, hogy az ablakok a Dunára nézzenek. Külön kimagasló pontokat kellett tervezni az épülethez, olyanokat, hogy a versenybírák elférjenek, és jól lássák a versenyt a Dunán. Végezetül meg kellett tervezni a szobákba a bútort, ehhez a csónakházhoz erre a funkcióra. Igen, volt értelme az építészeti tervezésnek, mert hasznos volt, és úgy érzem, nem volt szükségtelen. A feladatok 80%-a építészet volt, és csak 20%-ban bútoripari formatervezés. Ilyen meghatározás, hogy „bútoripari formatervezés" akkor még nem volt. Belsőépítész, az igen. Ami azt jelentette, hogy az ember megtervezte a teret, a térhez házat, a házból visszabontva a térre - elhelyezte a maga tervezte bútorokat, a funkcióknak megfelelően. Ez jó volt. És a rengeteg feladat, pl. Jurcsik Károly professzor úr vezetésével 25000-es könyvtár Tatabányára, aztán olyanok, hogy Zsámbékra óvodát tervezni, vagy konkrét helyre bölcsődét, négy tantermes általános iskolát. Figyelembe véve ezek kapcsolatrendszerét a településsel. Na és a végén a bútorokat is megterveztem, mert Németh tanár úr megkövetelte, hogy ne csak az építészeti tervezési vonal, hanem az ahhoz tartozó bútoripari tervezési vonal is, tehát - ha úgy tetszik - a „bútoripari formatervezés" is - ugyanúgy benne legyen a feladatban.

Egy diplomázott hallgató nagy lendülettel indul, tele optimizmussal. Milyen közegben lehetett kezdeni, és helyet találni?

Elemes, előre gyártott panelrendszerű földszintes családi ház tervezése volt a diplomám. A panelekből meg kellett fogalmazni mindenféle telepítési szisztémát, sorház, ikerház, átriumház stb. A paneleket is meg kellett tervezni szerkezetileg, amiből az épületeket össze lehetett rakni. A lényege ennek az volt, hogy milyen méretezésű modulrendszert találsz ki, abba hogyan férnek bele a funkciók, hogy lesz abban két fős, négy fős, tíz fős család számára hely. És ezt építészetileg pontosan kellett megtervezni, mert ott volt Vámosi Ferenc professzor úr, az épület szerkezettan professzora, aki végig ellenőrizte az összes építészeti, szerkezeti struktúrát, amit az ember kitalált. Milyen hőszigetelése van, milyen az időjáráshoz való viszonya, milyen a statikája. Ehhez kellett hozzátervezni a bútort. Én úgy gondoltam, hogy gyerekbútort tervezek a gyerekszobába, és így lett komplett a diplomafeladatom. Építészeti feladat, plusz egy kicsi szegmens a gyerekbútor, a gyerekszoba. 1968 -ban kerültem Kanizsára a Kanizsai Bútorgyárba, ez a 7-8-10 hazai bútorgyár között nem rossz helyen állt. Itt aztán a főiskolán tanultakat, ha áttételesen is, de tudtam hasznosítani.

1968 - az akkori korszak új gazdasági mechanizmusa volt. Mennyiben volt ez érezhető, vagy mint kezdők, észre sem vettétek?

A 69-es évről kevés jót mondhatok. Csak a hazai iparra lehetett támaszkodni, alapvetően az elsődleges faiparra, az meg ugyanolyan rossz cipőben járt, mint a bútorgyártás, mert anyag nélkül nem lehetett gyártani. 68-tól 71-ig minden gyártó nehezen jutott hozzá minden olyan anyaghoz, ami lehetővé tett volna egy új formát, egy új designt. Ez nem csak a bútoriparra volt jellemző, hanem mindenféle más termékeket előállító cégre is. Ha jól emlékszem72 táján fejeződtek be a nagy bútorgyárak rekonstrukciói. Akkor meg sajnálatos módon minden gyár majdnem hasonló gépsorokat vett, vagyis majdnem hasonló bútorokat gyártottak. Miért volt erre szükség? Vagy miért tették ezt a bútorgyárak? Azért, mert hiánygazdaság volt, vagyis bútorból kevés volt. Egy-egy szekrénysorra 3 vagy 5 hónapot kellett várni, mire valaki megkapta. Ez nemcsak a Kanizsára vonatkozott, hanem minden bútorgyárra. Olyan gépparkokat vásároltak, amivel tömegtermelést lehetett megvalósítani. A tömegtermeléshez viszont csak egy bizonyos anyag volt elérhető, amit szintén hazai gyárak gyártottak. Ez volt a 19 mm-es bútorlap, ebből kellett csodákat létrehozni.

Amikor ennyire kötött volt a technológia, hogyan tudott mégis más-más stílus megjelenni?

1968-tól, amikor én beléptem ebbe a világba és egy bútorgyár állt a hátam mögött, akkor a piac ízlése olyan volt, ami nem biztos, hogy a vevő igényeinek teljesen megfelelt. Sötét diófurnérok, sötét mahagóni furnérok, lábon álló kisszekrények, komódok, könyves falak, az egész kicsit nehézkes, és fülledt. Az erről írt tanulmányok közismertek. Vadas József is sokat foglalkozott vele. Amikor a Kanizsához kerültem, már működött a Bútoripari Fejlesztési Intézet (BIFI), ahol nagyon neves formatervezők terveztek. Pl. Heczendorfer László, Mózer László, Palócz Sándor, akik a gyárak felkérésére, vagy anélkül, különböző szekrényfalakat, ülőgarnitúrákat terveztek meg rajzasztalon, és ezeket ajánlották különböző gyáraknak. Ezeket a bútorterveket megvásárolták a BIFI-től a gyárak, és megcsinálták az első prototípusokat – amiket aztán kiállításokon mutattak be. Aztán, ha megtetszett, akkor az ipartól felvásárolta a nagykereskedő BURORÉRT a bútort minden gyártól, begyűjtötte a központi raktárába, és onnan az ország különböző részére „terítette".

Ezek voltak a nagy szériás bútor-előállítók. Létezett ugyanakkor a kisszéria, ezt Képcsarnok Vállalaton keresztül forgalmazták. Ezzel megjelent egy egészen más íz.

Ebben van némi igazság. Valóban megjelentek különböző kisebb bútorok, egy-egy fotel, vagy zsúrkocsi, dohányzóasztal, étkezőasztal, szék, könyves fal, de ez nem volt mérvadó. Egyrészt drága volt, formailag valóban eltért attól, amit a gyárak gyártani tudtak a gépeikkel, nagy szériákban. Ezekben volt egy kis ív, kézimunka, asztalos munka, ezek valóban öreg szakik keze alól kerültek be a Képcsarnok mintatermeibe. Vásárolták is az idősebb és tehetősebb emberek, mondván, hogy olyan, mint a nagyanyáink korabeli foteljei. Ne felejtsd el, a 70-es évekről beszélünk. Ezektől a bútoroktól az akkori gyári bútor bizonyos értelemben eltért. Nem csak a világítós rekamié, hanem a sötét mahagóni és dió, vagy annak idején a Kanizsa IV, amit Mózer Laci tervezett, annyira befutott, hogy a 68-70-es évekig sorban álltak érte az emberek. 1970-ben állítottam ki az első bútoromat a BNV-n - akkor a Városligetben volt -, és amit a Kanizsa bútorgyárban terveztem. Akkor terveztem meg a Capri lakószobát, ami eltért attól, ami akkor divat volt, a sötét dió, mahagóni stb. Jávor furnérral borított szekrényfalat alkottam, amiben tervezéskor megkerestem azokat a funkciókat, amik a legfontosabbak voltak. Ez már elemes volt, az elemekből választani lehetett, mindig a megfelelő egységet, ki mit akart vásárolni. Ebben volt a tv-nek helye, bárszekrény, könyves rész, és az akasztós szekrényrész is, aminek szinte létfontossága volt. Ugyanis olyan picik voltak a lakótelepi panellakások, hogy külön gardrób szóba sem jöhetett. Ezért kellett akasztós szekrényt betenni abba a szobaszekrénybe, hogy legyen, amibe a ruhákat is be lehet akasztani. Mi fért még bele a „lakószoba tervbe"? Könnyed fotel, két darab egyszemélyes heverő, virágtartó. Amikor a vásáron meglátta Básti Lajos, a kor kiváló és népszerű színművésze, azonnal megvette. A cég meg örült, hogy egy ilyen nagy művésznek tetszik a munkám, és Básti rögtön haza is vitte a kiállítás után. Még levelet is írt, hogy mennyire tetszik neki.

Ez az időszak termelékeny időszaka volt a tervezőknek. Mi az, ami értékként megmaradt a köztudatban vagy a dokumentumokban, vagy egyáltalán külföldi összehasonlításban?

Külföldi és magyar? Az összehasonlítás így nem jó. A szegénység, az anyaghiány, a vasalathiány, a technológiai hiány és minden egyéb miatt nem lehetett versenyezni sem a külföldi designerekkel, sem a külföldi gyártókkal, mert itthon nem volt megfelelő pénz hozzá. Nem az ész hiányzott. 1970-ben voltam először a milánói bútorszalonon kiállításon, és meglepődve tapasztaltam, hogy a főiskolán tervezett különböző fotelek formajegyei majdnem visszaköszöntek a kiállításon. Világosan érezhető volt, hogy az itthon végzett iparművészek szellemi szintje ott volt, de ha itthon megpróbálta az ember a gondolatot termékké váltani, nem volt hozzá sem pénz, sem anyag, pláne külföldi anyag. Te is emlékszel, hogy akkor vehettél meg külföldi pántokat, ha valamilyen bérmunkát gyártottál egy külföldinek, tehát exportáltál, és az exportbevétel, vagyis a valutabevétel bizonyos százalékáért vehettél külföldi anyagot. Ebben az egérfogóban voltunk, ezért nem lehet azt mondani, hogy a magyar formatervező miért nem idomult az akkori nyugat-európai trendekhez. Ez egyszerűen lehetetlen volt. Ha 3-4 év késéssel be is lehetett hozni azt az anyagot, technológiát, amit az ember kint látott Milánóban, vagy Kölnben, akkor boldog volt.

Azt mondják, ahhoz, hogy egy tervező elismert és nagy név legyen, ahhoz a feltételt éppen az ipari területen a nagy széria jelenti. Csak azon keresztül válhat közismertté. Vannak nagy magyar tervezők a bútor vonalán is, akik hosszútávon meghatározói a bútortervezésnek?

Azt fel tudom sorolni, hogy kik dolgoztak különböző gyárakban, és milyen munkákat próbáltak létrehozni. Én a Kanizsa Bútorgyárban voltam, nem rossz helyen. Két helyen is erősen fejlesztettek. A Bubivnál, aztán a Székesfehérvári Garzonnál. A Bubivnál volt Bodnár János, aki nagyon jó formaérzékkel, stílusérzékkel, technológiával elkezdett egy hajlított ülőbútor programot, amit rétegelt lemezből különféle profilokkal csináltak. Meghajlítják a karfát, a lábszerkezetet stb. Akkor ez már 25 éve ismert volt Európában. Az angolok találták ki, hogy hogyan helyettesítsék a tömör fűrészárut, mert kezdett kifogyni a fa. Egyébként a Thonett a világ egyik legszégyenteljesebb technológiája volt Elültették a kis facsemetét, és 4-6-7 éves korában, amikor 50 mm átmérőjűre megnőtt a fa, akkor kivágták, és azt a vékony fát hajlították meg. Ezzel indult a thonett bútor. Később fűrészárut vágtak, szeleteltek vastag padlóból ilyen átmérőre és azt hajlították. Az eredeti thonett még önmagában a fa volt, henger az évgyűrűivel együtt. Király József viszont ezt rétegelt lemezből csináltatta a Szék és Kárpitos Bútorgyárban, később lement Székesfehérvárra, a Garzon bútorgyárba, ahol ő is azt csinálta, mint minden gyár, hogy nagy szériás korpusz bútorokat tervezett. Ott sikerült elérnie, hogy olyan gépsort vett meg a gyár, amivel a különböző felületi megmunkálásokat és színeket sokkal gyorsabban tudta váltani, mint egy Zalaegerszegi Bútorgyár, vagy Kanizsa. Ő is azon dolgozott, hogy az elemes rendszer minél variálhatóbb legyen. Sok újságcikket mutathatnék neked arról, hogy mit jelentett akkor az elemes sor. Viszont senki nem gondolt arra, hogy milyen problémákat jelentett egy gyárnak elemes bútort gyártani. A gond kétféle volt. Egyszer az anyagkészlet, annak színazonosnak kell lenni egy év múlva is. Ezért nem lehet természetes fa, furnér, mert az egy év múlva a lakásban elszíneződött. Akár tölgy, akár juhar, akármi más. Mondjuk lett annyi pénzed, hogy egy év múlva hozzá tudtál venni az elemrendszerből még két egységet. Hiába volt méretben azonos, színben már eltért. El kellett jutni odáig, hogy különböző laminált bútorlapok megjelenjenek Magyarországon. Ezért a szombathelyi FALCO-nak olyan beruházást kellett végrehajtani, amivel a papírt rákasírozták a bútorlapra, és az végre mindig egyforma volt. Ebből lehetett a csereszavatosságot végrehajtani. Ugyanezt csinálta Székesfehérvár is, csak ő nem a gyártól vette, hanem saját maga kasírozott rá különböző fóliákat. A fóliát maga választotta meg, a gépei megvoltak hozzá, több színt tudott felajánlani a vevőknek. Ha egyéniségekről kérdezel, meghatározó volt a Farkasinszki Zoltán, aki szintén a Bubivnak volt a tervezője. Szintén elemes bútorokat tervezett.

Ebben az időszakban a lakosságot elemes bútorral látták el, született értékálló bútor?

Akkor sokféle bútor nem volt. Nagy ritkán lehetett egy külföldi bútort Magyarországon megvásárolni. 1980-ig szinte alig-alig engedhette meg magánk egy-egy cég, hogy állami szinten behozzanak bútorokat külföldről. Ha onnan behoztak bútorokat, akkor sem azokat, amik csúcs designok. Ma megjelennek Milánóban, két hónap se telik el, és az itteni olasz képviselők kiállítótermeiben már ott is vannak a bútorok. Pedig Olaszországban sem veszi a csúcsdesignt a nagy lakosság, csak nagyon kicsi és szűk réteg. De van más is. Nagyon neves, híres designerek meghatároznak bizonyos formákat, és ezeket a formákat egy cég legyártja úgy, ahogy megálmodta a designer. Oda van írva a neve, fémjelzi. Horribilis pénzeket kell érte fizetni Olaszországban is. Ebből kevés készül. Hogy ne vesszen el a design, elkezdik kisebb cégeknek eladogatni. Most jön a nagy poén. Ezek a kis cégek egy picit változtatnak rajta, a másik is egy picit változtat rajta, a harmadik is, de az egész formai jegye megmarad, vagyis, ha ránézel, akkor látod, hogy ennek vagy annak a terve, de már negyedáron. Magyarországon ez akkor elképzelhetetlen volt. Ha egy bútor itthon nagy szériában ment, azt mondta a gyár, hogy nem változtatok. Hiába volt a kiállításon egy csomó, 3-4 évre előremutató újdonság, nem volt hajlandó abból gyártani, mert azt mondta, hogy neki termelni kell. Naponta 150 szekrénynek ki kell menni, maximum két fajtából. Akkor jön be a pénz, akkor tud fizetni, akkor tud vásárolni anyagot. A kereskedelem sem volt hajlandó újdonságot bevezetni. Mert a kereskedő azt mondta, én megkapom pl. 100 forintért a jól menő terméket, eladom 150 forintért, minek foglalkozzak egy újjal, ami nincs bevezetve. Az újságok meg azzal voltak tele, hogy nincs elemes bútorválaszték. Az lett volna a normális, hogy odamegy a vevő, és kiválasztja a katalógusból az elemeket, aztán lemegy a raktárba, hogy kiszolgálják. Csakhogy a monopolhelyzetben lévő nagy Bútorker nem volt hajlandó, vagy nagyon nehezen volt hajlandó raktározni, arra meg végképp nem, hogy a raktárából az elemeket kiadja. A rákoskeresztúri elemes bútorházat mindenki ismerte, mindenki odament. Akkora raktárak voltak, hogy őrület. Csakhogy a 150 elemből maximum negyvenet voltak hajlandók gyártatni a kereskedők. A negyvenet gyártsd le, szállítsd le hozzánk, de csak akkor fizetem ki, amikor már eladtam. No meg kínos volt nekik azt csinálni, hogy jön a vevő és le kell emelni egyet innen – ebből, egyet onnan – abból. Ilyenkor el kell menni a targoncának a másik csarnokba, ott leemelni egyet, felrakni a kocsira, vissza a másik csarnokba, felrakni a kocsira és így tovább, amíg összeáll a rendelés, amit végül a kocsi elvisz. Erre nem volt hajlandó. Inkább azt mondta, hogy állíts elő egy mindenttudó jó szekrényfalat, azt én kirakom az áruházba, és ez van, ha nem viszi, nem kap mást. Később a vevő megkapta az elemes prospektust, és végre voltak olyan eladók, akik hajlandók voltak a vevővel foglalkozni. Végre a kereskedőház is azt mondta, hogy ezt az eladót azért fizetem, hogy a vevő igényét kiszolgálva szépen összerajzolgassa neki, ami arra a 4.20 m-es falára kell. Összerakosgatta, felvették a megrendelést, az előleget, lejelentették a gyárnak, hogy XY ilyen és ilyen elemeket kér. Ezt havonta összegyűjtötték, ezért néha 3-4 hónapot kellett várni, hogy minden összegyűljön, aztán legyártották az elemeket, névre szólóan. Felcímkézték, leszállították a raktárba, vagy bútorboltba, és ott végre a vevő megkapta. Szép mi?

Vajon a tervezők, akik minden nap megküzdöttek a gyártókkal és a kereskedőkkel, mennyire vállaltak társadalmi szerepet, hogyan tudtak a kultúrára hatást gyakorolni?

Erre nem tudok konkrétan válaszolni. Ezekre a bútorokra, amiket te azt mondtad, hogy nem voltak értékállóak, nem volt bennük anyag, nem volt bennük formai jegy, karakter, modernség, lélek - ez nem igaz. Kortörténeti dokumentum minden egyes bútor. Lehet 1968-ból egy bizonyos bútor, lehet 1972-es, 75-ös, 90-es, 98-as, 2002-es, mind kortörténeti dokumentum. Nem tudod elvonatkoztatni magadat attól, ahol élsz. Nem tudod elvonatkoztatni a kortól, Magyarországtól, egyéniségedtől, a pénztárcádtól, a látott tárgytól. Itt van a „Júlia" ülőgarnitúra, amit én terveztem, és amit tanárunk, Vass Antal személyesen vett meg. Lejött a gyárba, mondta, hogy neki ilyen kell, egy kanapé kell és négy fotel. Hozzá a dohányzóasztal, és szeretné kiválasztani a szöveteket hozzá. Végigvezettem az üzemen. Megmutattam neki, aztán kiválasztotta, ami kellet. Megkapta a bútort. Ma is őrzöm a levelét, amiben azt írja, hogy az egész család szeretettel fogadta a bútort, és nagyon boldog. Vagy más. A napokban összetalálkoztam a Soproni Egyetem rektor-helyettesével. „Tudod, hogy ma is a te bútorod van a lakásomban?" – mondta. 20 évvel ezelőtt vásárolt egy szekrényfalat, hozzá vásárolt egy ülőgarnitúrát, és máig is nagyon szereti. Pedig az nagyon régi bútor. De ő meg van elégedve. A pántok kicsit itt-ott kilazultak, volt, amit ki kellett cserélni. Nem akarja kirakni, mert minek. Amikor megvette, nagyon tetszett, mert más volt, mint a Bubivé, és a Zalaié. Akkor is ott tanított az egyetemen, tehát lehetősége lett volna különböző cégek bútoraiból választani. Nem egy iparművész, belső építész vásárolt tőlünk. „Ikon" ülőgarnitúrája tudod hány iparművésznek van? Rengetegnek. Kitaláltuk, legyen barna bársony bevonatú, mert az volt olcsó. Egyszerű, alacsony ülőgarnitúrát csináltunk, és azt is sokan vásárolták. Lehetséges, hogy ma ezek az emberek már meg tudnák fizetni az új bútorokat, olaszt, finnt, franciát, de a legtöbb azt mondja, hogy nem. Ha akkor ő olyan egyéniség volt, hogy akkor az tetszett neki és máig is meg van elégedve vele, akkor örömét leli benne, ezért él együtt vele. Nem tudom igazán elhinni, hogy egyszer valaki megvesz valamilyen bútort, akkor 20 év múlva azt mondja, hogy „megutáltam azt a formát".

Lépjük át a szocialista „világgazdaságot". Hirtelen átfordult, majd áttértünk más piac-struktúrába, és ezek a gyárak szép lassan eltűntek, átalakultak.

Tönkrement a magyar bútoripar 80%-a. Miért? Mert a termelői gépparkot erre a bizonyos nagy számú gyártásra tervezték, fejlesztették. Ha a rendszerváltástól kezdődően gondolkodunk, akkor kinyitottuk az országot, minden beáramlott, mindenki elkezdett kereskedni. Magyarországon a termelés nagyon alacsony szinten van azért, mert mindenki hozta ide az áruját, és mindenki eladni akar. Minden nyugati cég behozta az összes termékét Magyarországra. Azt mondta a vásárló, de jó, én most vehetek angol, vagy bármilyen bútort. Ugyanakkor bejött sok gagyi bútor, Németországból, Ausztriából, Hollandiából, amolyan „levett holmik", vagy olyan bútorok jöttek be, ami kint már nem fogy, de itt még újdonság. Van bizony ára, van, aki meg tudja fizetni, van, aki nem. A magyar bútorgyárak beszorultak a régi világ metódusába, és nehezen tudtak váltani, mert megdrágult a kölcsön, megdrágult az alapanyag, minden. Minden szabadáras lett. Attól kezdve jóval drágábban kellett az anyagot a tervezett bútorhoz megvenned, hogy valami újdonságot tudjál mutatni. Új gépet kevésbé tudtál vásárolni, így fokozatosan tönkretették a cégeket, mert akkora adósságok halmozódtak fel, hogy privatizálni kellett.

Ez a hullám végigment az egész országon. A tervezőkben milyen szemléletbeli változást kellett, hogy jelentsen?

Megpróbálnak olyan kis cégeket keresni, akik kicsik, rugalmasak, kis létszámmal dolgoznak, nem nagyüzemmel, a rezsijük kevés, de okos, rafinált, sok funkciót kiszolgáló kis géppel sok mindent meg tud oldani. Nem a nagy gyártósorok, amik másodpercenként ontották ki az alkatrészeket. Nincs rá szükség. A választékbővítést ezek a kis cégek fogják biztosítani az elkövetkezendő időben. Mindenki keresi, hogy tud megélni, milyen terveket tud előállítani, ami más, mint a többié és kis szériás gyártásban megpróbál okosan, jól gazdálkodva működni.

Így a választék bővítésével sokkal gazdagabb, színesebb formavilág jön létre.

Pontosan. Ehhez kell bizonyos értelemben hozzákötődni, elmenni az üzembe, tárgyalni a tulajdonossal, megbeszélni, hogy mennyi pénze van a fejlesztésre, meg tudja-e finanszírozni a mintát. Itt kezdődik. A mintát ki tudja-e állítani, meg tudja-e fizetni a kiállítási stand pénzét. Tud-e marketinget, reklámot, prospektust csináltatni stb. Nekem 6 –7 évvel ezelőtt volt ilyen munkám és partnerem. Egy vállalkozó megvett egy bútorgyárat Balassagyarmaton, és azt mondta, hogy a bútorcsalád, amit eddig gyártottak, úgy érzi, elavult. Kért, hogy ezt a terméket frissítsem fel tervezői szempontból. Mondtam, én ezt nem csinálom, vagy tervezek újat és a régi termék fokozatosan elhal és kimegy a forgalomból, vagy nem vállalom el a munkát. Erre azt mondta, hogy az egyik telkét eladja, hogy megfinanszírozza a mintákat. Nekiálltam. Eladta a telket, és megfinanszírozta az új bútorlapot, új vasalatot, a kis gépeket, amivel a prototípusokat meg lehetett csinálni. Elkészítettük a mintát, és lett belőle egy új gyártmánycsalád, csak ahhoz ragaszkodott, hogy legalább a neve legyen a régi. Ebbe belementem, maradt a név: Columbia bútorcsalád. Négy színválaszték volt. Azonos formára, de négy különböző szín. Az ötödik még két szín kombinációja volt. Ezzel az egy tervvel sikerült két olyan színt behozni Magyarországra, ami újdonság volt. A lazacszín eddig elképzelhetetlen volt. Picit világos, rózsaszínes színhatású, kiállítottuk, és megnyerte a második díjat az európai „Új Technika, Anyag és Forma" pályázaton, a BNV kiállításon. Sokáig gyártották ezt a hatvan elemből álló svédfal rendszerű korpusz bútorcsaládot „Columbia Lux" néven. Így lehet lépést tartani.

Mennyiben követte ezeket a változásokat az oktatás, hiszen több mint 10 éve túl vagyunk a rendszerváltáson, te pedig tanítasz?

Nem tudok többről beszélni, mint az elmúlt öt évről. Nekem megdöbbentő volt, hogy annak idején mi mindent nem kaptam meg a főiskolától, mert ott olyan volt a szemlélet, mint az elefántcsonttoronyban. Be ne törjön a józan mindennapok tragédiája. Amikor mi jártunk iskolába, láttuk azokat a bútorokat, amik a képcsarnokban megjelentek, amiről már beszéltünk, hogy –„de jó nekik, hogy ilyen darabokat gyártanak belőlük, jó lámpa, jó asztal," nem tudtuk még, hogy ezek kis kézimunkák, és fogalmunk sem volt a gyártókról, sem arról, hogy mit gyártanak és hol. Láttunk bútorboltokat, láttunk benne bútorokat, de mi ez egy iparművészeti főiskolásnak, aki újat szeretne, rá sem néztünk, hogy mik ezek, fel sem mértük. Az oktatásban szó sem esett arról, hogy látják, hogy mit csinál kint az ipar? Nem volt senki, aki azt mondta volna, hogy nézzünk körül. Vagy bemutatták volna nekünk különböző diákon, vagy fotókon, vagy prospektusokon, hogy mit csinál az ipar, vagy mondták volna, hogy járjuk körbe az összes bútorboltot és nézzük meg és rajzoljuk le. Az életszerűség ki volt zárva.

Ma másképpen van az oktatásban ez?

Nálam igen. Igaz, én csak arról tudok beszélni, amit én csinálok. Annak idején minket nem készítettek fel a versenyre, a piacra tervezni. Az építészeti tanáraink tervező intézetekben dolgoztak, volt egy-két főállású is. A bútortervező tanáraink meg valahol bútoripari tervezőintézetnél, vagy csoportnál, vagy éppen építészeti intézményben, mondjuk ÁÉTI-ben dolgoztak. Márpedig ha valaki ilyen helyen volt, akkor a maga tervezte szállodájába tökéletesen megtervezte az egyedi fotelt, kanapét, és azt gond nélkül le is gyártották.

Nem engedték meg maguknak a tanáraink, hogy konkurenciát neveljenek. Most a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében tanítok a Formatervező szakon. Nem szabad elfelejteni azt, hogy az intézet a híres Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemhez tartozik, aminek utóbb csak a neve változott meg. Szinte kötelezőnek éreztem azt, hogy amit az egyetem a faipari szellemi oktatásban, ami a gyártás, technológia, szerkezettan, faanyagok ismerete, bútor és kárpitosipari tananyag folyamatosan végez, megjelenjen a bútoripari tervezésben és a gyártmányokban. Ezért szerencsés helyzetben voltak az első hallgatók, akik négy évvel ezelőtt kerültek ki.

Komoly hangsúlyt fektettem a bútoripai formatervező művészképzésre, és ez elfogadottá is vált. Az eredmény: úgy végeztek a hallgatók, mint bútoripari formatervező művészek. Tudatosan irányítottam őket a gyártókhoz. Ez benne volt, és van a feladatukban, az elsőben, a másodikban mindig. Ma már legalább 4-5 hallgató székét gyártják, nem csak a diplomamunkákat, hanem a negyedéves első félévi munkákat is. Konyhabútoraikat gyártják a kisebb üzemek, kisebb cégek, tehát foglalkoznak vele. Terveztek fürdőszobát, korpusz bútort. Aztán félévben és év végén kiállítjuk a terveket. Én meghívom a cégeket a kiállításra, hogy válasszanak.

Említetted, hogy a piaci nyitással fantasztikus mennyiségű tárgy jött be az országba különböző helyekről. Egyfajta kultúrsokk érte az országot. Ez a globalizációnak a velejárója. Ez nem biztos, hogy éppen a jó oldala, de lehetne vitatkozni rajta. Mennyire általános ma az, hogy a saját karakterünk tudjon megjelenni a tárgytervezésben?

Ez pénzkérdés, semmi egyéb. Maradjunk a formatervező művészeknél. Csak egy-két olyan kicsi céget tudok, akik megbíznak ipari formatervező művészeket. Ezért én a hallgatóimnak sokarcú feladatot adok. Például olyat, hogy oldja meg különböző butikok bútorainak elemes formatervezését. És az egyik hallgatóm megoldotta úgy, hogy legalább olyan jó, mint a világhírű osztrák Vitra cég hasonló jellegű bútora. Ma már gyártja egy kis cég ezt az elemes formarendszert, amiben a ruhától a cipőig minden elhelyezhető, mindent tud. Ha tetszik, magnókat, kazettákat és mindent be lehet vele mutatni, ugyanakkor van egy imázsa, és jó a bútor. És főleg magyar termék. A dolognak a legfontosabb része az, hogy nőjön fel a gyártó szellemiség odáig, hogy belássa, érdemes magyar formatervezőkkel terveztetni, és foglalkoztatja a magyar tervezőt.

A design, mint minden művészet egy országnak reprezentációs eszköze is. A magyar formatervezés érdekében létrehozott állami intézményrendszer milyen módon tudná segíteni a magyar formatervezés előrejutását?

Ki vállalja azt ma Magyarországon nagyon komoly beosztásban, hogy azt mondja a hazai gyártóknak, szálljanak rá a hazai gyártás fejlesztésére, én meg garantálom, hogy nem engedem korlátlanul behozni a konkurens termékeket külföldről. Ha megteszi, akkor ez karakán fickó. Bátran kimondja, hogy igen, ezzel a pozícióval ezt és ezt akarom, fejlesszetek, adok hozzá pénzt is. Gyártsátok le, formatervezéssel együtt.

Örülök, hogy az Iparművészeti Múzeum élére formatervező került, máris megmozdult az egész. Kinyitják az emberek agyát a finn, a német designra, az angol designra. Egy példa: két angol tervező WC-t tervezett. Kb. 80 WC gyártó cég van Angliában. Ugyanakkor WC kiállítás volt Tokióban, konferencia a WC-ről. A két formatervező elment a tervezés ideje alatt Japánba, megnézték az összes új Japán formatervezésű WC-t, tanulmányt készítettek róla. Megtehették, mert ott volt mögöttük a cég, aki azt mondta, hogy én finanszírozom a mintát, a millió próbálkozást, mert bízok a két emberben. - Szerencsére már itthon is van ilyen, ha nem is ekkora méretekben. A tavalyi diplomások közül pl. egy hallgatóm, Földes Zoli megtervezett egy szék családot, amit egy magyarországi cég kizárólagos joggal megvásárolt, és nem csak a saját arculatához használ fel, hanem forgalmazni is fogja. Most csinálja meg negyedszer a mintát, az egyik bútorgyár megfinanszírozza, ami pénz, idő, gép, energia, emberek fizetése, anyag stb. Ilyen cégeket tudjon összehozni a tervezőkkel a Magyar Formatervezési Tanács, vagy az intézménye. A gyártókat kell először megszólítani, hogy kinek mire van szüksége? Mit akar gyártani? Ha egy tervezőben van gondolat, újdonság, de nincs pénz, akkor próbáljon neki segíteni céget, gyártót, pénzt szerezni. Aztán mondja azt, hogy három tervezőt is küldök, versenyeztesd meg őket. A három tervből a cég a legjobbat fogja megkapni, és azt fogják gyártani. Akkor majd lehet előbbre menni. Én ezt csak így tudom elképzelni.

Meg is válaszoltad azt a kérdést, hogy milyen jövőt képzelsz a designerek számára.

A képzésbe bele kell vinni a mindennapokat. Ez pedig csapat nélkül nem fog menni. A munkát szervezzék meg úgy, hogy működtetni is tudják. A designer, meg a szakember gárda egy csapatban legyen, és akkor jól lehet dolgozni. Mert ha van a tervező mögött olyan szakember, aki faipari gépészmérnök, vagy technikus, és ismeri az anyagot és érti a feladatot, akkor majd nem a formatervezőnek kell kitalálni mindent a géptől a vasalatig, mert most itthon így van. Egyedül kínlódik az ember, és nincs mögötte technikus, nincs mögötte gépész, és mindent magának kell megtanulnia. Az nem megy, hogy bedurrantok egy formatervezést, és kijövök vele, hogy mindenki ájuljon el. Az élet nem ilyen. A formatervező, a designer magában álmodik, de nem magának dolgozik.

Munkái

1970 Nagykanizsai Városi Tanács Elnöki rezidencia teljes belsőépítészeti tervezése, egyedi bútorral

1971 Zalaegerszeg MSZMP-Székház megyei elsőtitkári irodák belsőépítészete

1972 Magyar Édesipari Vállalat vezérigazgatói helyiségeinek belsőépítészete, egyedi bútorral

Vas-megyei főügyész irodáinak belsőépítészete, egyedi berendezése

1973 Zala-megyei főügyész irodának belsőépítészete, egyedi berendezése

Moszkva SZKP KB Társadalomtudományi Intézet, Kollégium lakószobáinak belsőépítészeti tervezése, egyedi bútorok

Nagykanizsai főügyész irodáinak belsőépítészete, egyedi berendezése

1974 Balatonfüred Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóság Üdülője belsőépítészete

Balatonaliga II. üdülőben MSZMP KB PGO megbízása: IV. (Kádár) villa és új villa teljes belsőépítészete, egyedi bútorai

1975 Bp. Könnyűipari Minisztérium miniszteri rezidencia belsőépítészete, egyedi bútorai

Balatonaliga I, üdülőben MSZMP KB PGO megbízása: eszpresszó, étterem teljes belsőépítészete, egyedi bútorai

Balatonföldvár MSZMP 290 szobás üdülője teljes belsőépítészete

1976 Balatonaliga I. üdülőben IX. villa belsőépítészete, egyedi bútorai

Pénzügyminisztérium Hármaskútí Vadászház belsőépítészete

Nagykanizsa MSZMP-Székház belsőépítészete

Balatonarács MSZMP PB villaépület (Brázay-kastély) teljes belsőépítészete, egyedi bútorai

Balatonarács MSZMP 150 szobás villaépület belsőépítészete

1977 Balatonaliga II. üdülőben mozi, étterem és klubhelyiség teljes belsőépítészete

1978 Balatonaliga II. üdülőben V. és VI. villa épületekben 19 db KB apartmanok teljes belsőépítészete, egyedi bútorokkal

1979 Dobogókő MSZMP PB üdülő IV villaépület (Kádár rezidencia) belsőépítészete, egyedi bútorai

1980 Balatonösződ Minisztertanács üdülőjében központi étterem, IV. II. miniszter villák belsőépítészete, egyedi bútorok

Balatonaliga I üdülőben XIII 85 szobás villan belsőépítészete, bútorozása

Somogy megyei Erdészet Kardosfal vadászház és vendégfogadó belsőépítészete egyedi bútorokkal

Balatonboglár Minisztertanácsi Üdülő épületbővítés építész; Müller Lajos 8 lakosztály belsőépítészeti munkái

1986 Nagykanizsa, Kanizsa Sörgyár Rt. központi tárgyaló, előtér, konyha teljes belsőépítészete, egyedi bútorzata

1989 Nagykanizsa, Csónakázó tó

Kanizsa Sörgyár Rt. Korona fogadó és söröző, étterem teljes belsőépítészete, egyedi bútorzata

1990 Balatongyörök, KFV (Kőolaj- és Földgáz Bányászati Vállalat) 1800 m2-es üdülője teljes belsőépítészet egyedi és széria bútorokkal

Kaposvár, SEFAG (Somogyi Erdészeti és Fafeldolgozó Gazdaság) elnöki rezidencia 380 m belsőépítészeti tervezés

Keszthely, Fő tér 3., K & H (Kereskedelmi és Hitelbank) 980 m2-es irodahelyiségeinek belsőépítészete

1991 Újudvar

KÖGÁZ PB-gáztelep, Vezérigazgatói helyiségek belsőépítészete

Nagykanizsa, Dr. Kalamáz György lakóházának belsőépítészete

1992 Nagykanizsa, Dr. Kövesdy István zalakarosi nyaraló belsőépítészete

Balatonyfenyves, Dr, Brunner Miklós nyaraló belsőépítészete

Bp. I. Őri u.

Római Katolikus Egyház, Budavári Érseki Palota teljes belsőépítészefe a kápolna egyedi berendezésével

Nagykanizsa Sörgyár Rt Korona fogadó, sörözö, különterem és 120 fős fedett terasz építészeti és belsőépítészeti tervezése

Bp. Banina Kft kereskedelmi irodáinak belsőépítészete

Grúzia (Borjomi), 360 szobás Gyógyszanatórium belsőépítészete

1993 8p. VII. Rumbach Sebestyén u. 15., Perfekt (Pénzügyi Szakoktatói és Kiadó Vállalat) igazgatói 5 helyiséges rezidencia belsőépítészete

Balatonfüred, Mediterrán Autós Bevásárló Központ 3000 m2-es ABC-áruház belsőépítészete

1994 Bp. Ilka u. 25., Észak-Pesti Vendéglátóipari Vállalat

Sárga Hordó borozó és Étterem belsőépítészete, berendezése

1995 Miklósfa, Tóth Szilárd lakóháza belsőépítészeti tervek

Csurgó, Napsugár Ruhaipari Kft. elnöki irodák berendezése

1996 Bp. Dr. Balatoni András lakóház belsőépítészete

Balatonszéplak, Dr. Kálmán Péter nyaraló belsőépítészete

1997 Bp. Fővárosi Növény- és Egészségügyi Államos

Központi tárgyaló belsőépítészeti terve

Bp, V. Alkotmány u. A.

Papirker. Rt. 1700 m2-es irodaház teljes átalakítása, belsőépítészeti tervezés, berendezés, egyedi és közületi bútorokkal

Építész: Petrovics László

1998 Debrecen, Dr. Varga Ferenc lakóház belsőépítészet

Bp. Somoghy Kálmán lakás belső tervezés

1999. Bp. Homyák Mariann lakásának belsőépítészeti felújítása p. Zentai Gábor 2 db ifjúsági szoba belső tervezése

2000 Bp. Komáromi Gyula 280 m2-es lakás teljes belsőépítészete

Nagykanizsa, Hermán Lászíó Könyvelő irodájának belsőépítészeti tervei

2003 Bp. Komáromi Gyula 210 m2-es tetőtéri lakás teljes belsőépítészete

Csoportos kiállítások, vásárok

1970–1971 Otthon Kiállítás

„Capri" lakószoba —

.Szivárvány" lakószoba —

(első mattlakkos és világos furnérral tervezett bőtorok)

1971 Otthon '72 Kiállítás

„Titusz" lakószoba 245 db

„Tavasz- lakószoba 1 929 db

„Kékes" lakószoba 499 db

„Kupidó" lakószoba 26 896 db

„Kanizsa II." szekrénysor 5 846 db

„Kata" lakószoba 2 752 db

1972 Otthon '73 Kiállítás

„Colibri" ülőgarnitúra 5 481 db

„Tirol" kárpitozott garnitúra 5 703 db

„Titusz" ülőgarnitúra 17 236 db

„Rio" ülőgarnitúra 16 870 db

„Szinusz" ülőgarnitúra 3 3S0 db

1973 Otthon '74 Kiállítás

„Piccoló' lakószoba 27 281 db

„Szaturnusz" ülőgarnitúra 1 990 db

1974 Otthon '75 Kiállítás

„Tekla" szekrénysor 15 095 db

„Júlia" kárpitozott garnitúra 52 250 db

„Tallin" szekrénysor (vörösfenyő) 595 db

„Tallin" ülőgarnitúra 1 035 db

„Trojka" lakószoba

1975–1976 Otthon Kiállítás

„Alfa" iljúsági lakószoba

„Tamás" lakószoba

„Robi" egyszemélyes heverő 16 542 db

„Csilla" fotel 315 db

1976–1977 Otthon Kiállítás

„Tantusz" szekrénysor (lenyitható franciaággyal)

„Tandem" elemes kárpitos ülőgarnitúra család 8 187 db

„Tilda ülőgarnitúra 1 773 db

„Talizmán" gyermekszoba 13 907 db

„Teca" szekrénysor 15 510 db

„Daríing' lakószoba 1 099 db

„Daríing" kárpitos garnitúra

„Totyi" lakószoba

„Tilda" lakószoba

„Tomi" lakószoba

Tibi" lakószoba

1977–1978 Otthon Kiállítás

„Dallam" I. II. III. szekrénysor

„Dallam hálószoba 5 494 db

„.Alfa" elemes korpuszbútor család

„Alfa" ülőgarnitúra

„Alfa" lakószoba

„Ágnes" ülőgarnitúra 11 779 db

„Ritmus" előszoba elemes bútorrendszer 27 millió Ft

„Regina" ülőgarnitúra 13 353 db

1978–1979 Otthon BNV Kiállítás

„Dalída" szekrénysor 2 466 db

„Szabina" ülőgarnitúra

„Dandy" szekrénysor

„Mozaik" elemes korpusz bútorcsalád 227,5 millió Ft

„Tabán" kárpitos garnitúra 5 149 db

„Detroit" szekrénysor 3 139 db

„Ida" kárpitos garnitúra

„Árpád" kárpitos garnitúra

„Liliom" ülőgarnitúra

„Teca" ülőgarnitúra

„Milosz" lakószoba

„Erika" lakószoba

„Alfa" franriaágy

1979 Otthon '80 BNV Kiállítás

„Tantusz* ülőgamitúra

„Teca" ülőgarnitúra

„Jutka" ülőgarnitúra

„Kapós" ülőgarnitúra

„Nelli" elemes kárpitos bútorcsalád

„Korall" ülőgarnitúra

„Kavics" ülőgarnitúra

„Viktória" első svédfalrendszerű korpusz bútorcsalád

„Korzika" első svédfalrendszerű korpusz bútorcsalád

„Korzika" háló és ülőgarnitúra

„Ida" ülőgarnitúra

„MD-szuper" szekrénysor (elemes) Nívó díjas 5 625 db

„Dávid" ülőgarnitúra 4 276 db

„Hannover" szekrénysor 15 200 db

„Teca" szekrénysor 3 902 db

„Kőnig" szekrénysor

„Ikon" ülőgarnitúra 13 353 db

1980 Otthon '81 BNV Kiállítás

„Viktória" svédfalrendszerű lám. Elemes korpusz bútorcsalád

„Gobbi" ülőgarnitúra

„Szabina" bőr+vászon ülőgarnitúra család 350 db

„Eszter" ülőgarnitúra 1 047 db

„Anna" bőr+műbőr ülőgarnitúra Nívó-díjas 1 580 db

„Hága" szekrénysor

„Cfaudia" ülőgarnitúra

„Füles" ülőgarnitúra 34 420 db

„Havanna" szekrénysor 21 471 db

„Hajnal" szekrénysor 23 590 db

„Hanna" szekrénysor 19 500 db

„Tekla" szekrénysor 32 981 db

„Juventusz" szekrénysor 5 015 db

1983 Otthon '84 BNV Kiállítás

„Hága" szekrénysor 864 db

„Jumbó" ülőgarnitúra 1 240 db

„Michel" ülőgarnitúra 8 500 db

„Hédi' szekrénysor 545 db

„Hajnal" hálószoba garnitúra 2 680 db

„Valéria" ülőgarnitúra 1 220 db

„Hannibál" szekrénysor 2 100 db

„Montana Senior" szekrénysor 1 389 db

„Janka" sarok ülőgarnitúra

1984 Otthon '85 BNV Kiállítás

„Kattan" ülőgarnitúra

„Montana Junior" elemes korpusz 1 980 db

„Béta" franciaágy 5 250 db

„Harmónia1' 80 elemes korpusz bútorcsalád 20 900 db

1985 Otthon '86 BNV Kiállítás

„Montana-Rusztik" szekrénysor 385 db

„Csók" kanapé

„Niki" kanapé 380 db

„Lotti" kanapé 645 db

„Kitti" ülőgarnitúra 3 150 db

„Lotti" fotelágy 940 db

„Felle-Főnix* ülőgarnitúra 3 690 db

„Ramóna" franciaágy+éjjeliszekrény 1 680 db

„Hédi" kanapé 1 015 db

1986 Otthon '87 BNV Kiállítás

„Ági" ülőgarnitúra 520 db

„Yoko" egyszemélyes heverő 2 100 db

„Carmen" franciaágy 501 db

„Tutti" garnitúra

„Raff garnitúra 201 db

„Bnémen" szekrénysor 150 db

„Montana Primo" szekrénysor 850 db

„Rocki" kanapé

„Bahia" kanapé 890 db

„Felle-Comer sarok ülőgarnitúra 1 680 db

1987 Otthon '88 BNV Kiállítás

„Montana" 60 darabos elemes korpusz bútorcsalád

„Mario" ülőgarnitúra

„Konvoj" 110 elemes korpusz bútorcsalád

„Móna" hálószoba

„Kanizsa-modul" ólőgarnitúra

„Margaréta" szekrénysor

„L.M.S.* ülőgarnitúra család

„Hamvas" ülőgarnitúra 180 db

1988 Házivásár–Nagykanizsa

„Lián* szekrénysor 200 db

„Marietta" szekrénysor 380 db

„Petra" szekrénysor 300 db

„Dolby" ülőgarnitúra 1 000 db

1989 Házivásár–Nagykanizsa

„Korona" hálószoba garnitúra 3 820 db

„Marmorella" szekrénysor 120 db

„Marmorella* dolgozószoba 150 db

„Mondó" szekrénysor 2 300 db

„Sprint" szekrénysor 1 320 db

„Yoko" kétszemélyes heveri) 410 db

„Kanizsa 21" sarok ülőgarnitúra 980 db

„Petra" hálószoba 680 db

1991 Házivásár–Nagykanizsa

„Hamónia-Lux* szekrénysor

„Harmónia" ifjúsági elemes összeállítás 600 db

„Hilda" szekrénysor 425 db

„Hugó" szekrénysor 325 db

„Leona" kárpitos garnitúra

„Lóránt" kanapé

„Levente' kanapé

„Lánc" kanapé 800 db

1992 Bútorszakvásár Bp. Körcsarnok

„Axel" kiskorpusz elemek

„Axel" ülőgarnitúra

„Káró" szekrénysor 200 db

. „Ékes" szekrénysor 100 db

1993 Házivásár Nagykanizsa

„Montana-Luxs szekrénysor 207 db

„Montana-Lux" dolgozószoba 114 db

„Korona" szekrénysor 290 db

„Baltimor" szekrénysor 865 db

1994 Házivásár Nagykanizsa

„Michel" 80 db-os elemes korpusz bútorcsalád

Egyéni kiállítások

1978 „Művész az Iparban", Iparművészeti Múzeum (Németh Éva textilművésszel)